A FELKÉSZÜLT ÉPÍTKEZŐ 5+2 TITKA

Szerző: | szept 12, 2017 | Ingyenes tartalmak

Egy építkezés során minden egyes döntésnek több tízezer, de még inkább több százezer (esetenként több millió) forintos tétje van. Ráadásul amiről döntünk, az jövendő otthonunk lesz évtizedeken keresztül.

Nem árt tehát alaposan felkészülni ezekre a döntésekre.

PDF Embedder requires a url attribute

A Wienerberger Téglaipari Zrt. egykori kereskedelmi igazgatója, a Nikecell Kft. egykori ügyvezető igazgatója. A Magyarországon egyedülálló Építem a házam könyvsorozat egyik szerzője. Az általa létrehozott Építő közösség hét éve a házépítőket és házfelújítókat abban, hogy felkészülten vágjanak bele az építkezésbe, és minél kevesebb pénzt dobjanak ki közben az ablakon.

Tapasztalatok alapján az építkezések nem megfelelő előkészítése az egyik leggyakoribb hibaforrás Magyarországon. Az előkészületek jelentősége ráadásul még tovább fokozódik egy-egy ritkábban alkalmazott építési technológia esetén. Hogyan kezdjünk neki, ha egy ökoház építésébe fogunk – és miben segít ebben Az építő közösség?

Bodnár György

Az építő közösség alapítója